Ki volt Kádár János, milyen intézkedéseket vezetett be? A „Kádár-korszak” hazánk egyik meghatározó időszaka volt a 20. században, ezt időtartama (1956-1989), illetve az ebben az időszakban zajló politikai- gazdasági- társadalmi átalakulás is alátámasztja, melyet a rendszerváltás és a magyar demokratikus rendszer kialakítása követett.
Kádár Jánosról a mai napig eltérő véleményeket lehet hallani. Egyrészt az ’56-os forradalom leverésében játszott szerepe miatt negatív véleményt formálnak róla, másrészt az életszínvonal emelése miatt elindított gazdasági intézkedések és a ’60-as évektől megjelenő reformok miatt sokan a mai napig nosztalgiával emlegetik a nevét. Tény, hogy szovjet érdekeket szolgált államfővé iktatása, de az is tény, hogy amikor a szocialista rendszer bizonyos elemein lazítani kellett, vagy teljesen felszámolni ő engedélyezte ezeket a lépéseket.
A személyi kultusz miatt mindenki ismerte az országban és valamilyen szinten támogatták is őt, mint vezetőt. Döntéseinek köszönhetően Magyarország a szovjet tömb többi államához képest viszonylag jó helyzetben volt, mivel itt a mindennapi megélhetés problémáját, még ha állami beavatkozásokkal is, de meg tudták oldani. Országunk nem ok nélkül volt „a legvidámabb barakk”, hiszen az MSZMP olyan intézkedéseket vezetett be, melyek az emberek elégedettségét növelték, még ha a valós problémákat nem is tudták megfelelően kezelni. Az MSZMP főtitkáraként ügyesen manőverezett szovjet elvárások és a magyar érdekek között, illetve megtalálta a hangot a nyugati politikusokkal is.
Ifjú kora
Czermanik János József néven született Fiumeben 1912. május 26-án törvénytelen gyerekknént. A magyar dokumentumaiban Csermanek János néven szerepelt a neve. A Kádár nevet csak 1943-ban vette fel, amikor a kommunista mozgalom résztvevője lett.
Édesanyja Czermanik Borbála volt, akinek szlovák és magyar földművesek voltak a szülei. A család nehéz anyagi körülményei miatt édesanyja korán cselédnek állt és pár év múlva már Abbáziában, a horvát tengerpart akkor kedvelt nyaraló településén kapott állást egy villában. Itt ismerte meg Krezinger János honvéddel, aki Kádár János édesapja volt. Miután a szülők nem házasodtak össze a gyermek édesanyja nevén lett anyakönyvezve, először ráadásul olaszul szerepelt a neve a helyi Szentlélek korház katolikus anyakönyvében. Ebből lett később magyarosítva a neve és a Czermanik helyett lett Csermanek. Édesapját személyesen csak 1960-ban ismerte meg Kádár János.
Gyermekkora nehéz volt, hiszen nevelőszülőkhöz került és itt is nevelkedett 1918-ig. Az első világháború után már Budapesten lakott édesanyjával, iskoláit is Budapesten kezdte el. Az elemi iskola után iparostanonc iskolát végzett, majd írógépműszerész szakmát tanult és 1929-ben kezdett el dolgozni segédként szakmájában. A nagy gazdasági világválság idején munkanélküli lett. Valószínű, hogy a gazdasági válság hatására csatlakozott először az akkor még illegális kommunista mozgalomhoz.
Először a Vasas Szakszervezet Ifjúsági csoportjának a tagja lett, majd a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségébe lép be, később a Kommunisták Magyarországi Pártjába is 1931-ben. Még ebben az évben letartóztatták, de bizonyítékok hiányában csak rendőri felügyelet alá helyezték. ’32 tavaszán a KIMSZ-ben lett a fedőneve Barna János. A KIMSZ Titkárságának egyik ülésén letartóztatták és 1933-ban két év fegyházra ítélték. A fogházbüntetése alatt részt vett az éhségsztrájkban, ezért Szegedre a Csillagbörtönbe került, ahol megismerte Rákosi Mátyást. Szabadulása után a KMP utasítására lépett be a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba.
1940-ben már az SZDP ifjúsági csoportjának a vezetője lett. 1941-ben visszatért a KMP-be és a párt Központi Bizottság Titkárságának a tagja lett. 1943-ban lett a KMP vezető titkára és ezzel egy időben kezdte el használni a Kádár János nevet is, a névváltoztatást 1945-ben hivatalosan is kérelmezte. A Kommunista Internacionálé feloszlatása után részt vett az utód Békepárt létrehozásában 1943-ban. A német megszállás alatt kezdeményezte a Magyar Front létrehozását, ami az ellenállást szervezte. 1944-ben pártutasításra Jugoszláviába ment, hogy az emigrációban élő kommunistákkal vegye fel a kapcsolatot, de a határon elfogták és mint katonaszökevényt le is tartóztatták.
Két év börtönt kapott, de a valódi kilétét sikerült eltitkolnia. 1944 novemberében Németországba akarták szállítani, de sikerült megszöknie és visszatérnie Budapestre. Ismét az ellenállást kezdte szervezni, ekkor már az MKP vezető titkára volt. Tisztségéből Gerő Ernő érkezése miatt váltották le ’45 januárjában. Budapest ostroma után a főváros rendőrfőkapitány- helyettese lett, majd tovább építve politikai pályáját országgyűlési képviselő és az MKP Nagybudapesti Bizottságának titkára lett.
1948-ban belügyminiszternek nevezték ki, a legnagyobb visszhangot Rajk László elleni koncepciós perben betöltött szerepe váltotta ki ezt követően 1949-ben. Ez volt az első alkalom, hogy Rákosi a párton belül veszélyesnek tartott személyek ellen koncepciós perekben, nem létező bizonyítékok és fizikai erőszak hatására tett beismerő vallomások után halálra ítéltette a pártban vezető szerepet betöltőket. Az eljárásban Kádár is kihallgatta Rajkot. (Rajk László rehabilitálása és nyilvános temetése 1956. október 6-án az ’56-os forradalom előzményének tekinthető az egyetemisták tüntetése miatt.) Még ebben az évben magnősült, Tamáska Mária lett a felesége.
A Rajk- pert követően őt is belső ellenségnek tartotta Rákosi, így 1951-ben letartóztatták és minden tisztségétől megfosztották, elvették tőle az országgyűlési képviselői mandátumát is. 1952 decemberében koholt vádak alapján életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték, amit csak a Sztálin halálát követő felülvizsgálatok során töröltek el 1954-ben. A felmentést követően minden tisztségét visszaadták és kárpótolták is.
Az ’56-os forradalomban játszott szerepe
Kádár János 1956. október 24-én a rádióban beolvasott beszédében ellenforradalomnak nevezte a forradalmat és a munkásosztály elleni felkelésnek titulálta azt. Október 25-én Gerő leváltását követően ő lett a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének első titkára. Délutáni rádióbeszédében még mindig ellenforradalomnak nevezte a forradalmat. Október 28-án a Központi Vezetőség Elnökségének elnöke lett. Október 30-tól a Nagy Imre- kormány államminisztere volt egészen november 4-ig. November 1-én ő jelentette be a rádióban a Magyar Szocialista Munkáspárt megalakulását, a forradalmat pedig már nem ellenforradalomnak nevezte (ez valószínűleg felvételről bejátszott hanganyag volt, mivel délután már elhagyta Magyarországot Kádár).
November 1-én elhagyta az országot Münnich Ferenccel együtt és Moszkvába utaztak, mivel a szovjet vezetés kettőjük közül akarta kiválasztani a forradalom leverése utáni vezetőt. Moszkvai tartózkodásuk alatt több szovjet vezetővel is beszéltek. November 2-án egyenesen az SZKP elnökségi ülésére vitték őket, ahol Kádár elhatárolódott egy esetleges katonai rendezés tervétől, valamint vállalta a felelősséget az MSZMP megalakításáért. November 3-án Hruscsov javaslatára elfogadta a szovjet beavatkozást a magyarországi helyzet rendezésére. Hruscsov Kádárt támogatta Münnichhel szemben a pártfőtitkári pozíció betöltésére. (a képen: Hruscsov)
Kádár és Münnich már november 4-én visszatértek Magyarországra, de egészen november 7-ig Szolnokon tartózkodtak. November 7-én a szovjet tankokkal érkezett Budapestre és egyenesen a Parlamentbe vitték, amit el sem hagyhatott két hónapig a feleségével együtt. Ő lett az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke, majd a Minisztertanács elnöke is.
A forradalom leverését követően Nagy Imrét kellett a jugoszláv nagykövetségről kicsalnia. Ezt úgy tudta elérni, hogy november 21-én írásos garanciát vállalt arra, hogy Nagy Imrét és társait nem vonják felelősségre a forradalomban játszott szerepük miatt. Miután Nagy Imre és társai másnap elhagyták a nagykövetséget a szovjet katonák azonnal letartóztatták őket, megszegve az egyezséget. November 26-i rádióbeszédében Kádár büntetlenséget ígért a tömegmegmozdulásban résztvevőknek, de az ellenforradalmárok felelősségre vonása is elhangzott ekkor. (a képen: Nagy Imre)
A következő években a forradalom vezetőit kivégezték és tízezrek kerültek börtönbe. Az internálásokkal is a forradalmárokat büntették elsősorban. Kádár Nagy Imre kivégzéséhez hozzájárult, a perben is részt vett. Még akkor is szükségesnek ítélte meg Nagy Imre kivégzését, amikor a szovjet vezetés sem támogatta. Nem csak Nagy Imrével szemben lépett fel határozottan, hanem Rákosi visszatérését is megakadályozta és a követőit fokozatosan kiszorította a hatalomból.
A konszolidáció
A megtorlásokat követően politikájának fontos eleme volt az életszínvonal emelése. Erre a politikai stabilizáció miatt volt szükség, nem akarta, hogy az ’56-os események a nehéz megélhetés miatt megismétlődjenek. A szerény életkörülmények folyamatos javításával akarta kárpótolni a lakosságot a politikai szabadságjogok korlátozásáért. Az életszínvonal emelése miatt csökkentették a beruházásokat, de a nehézipar fejlesztése továbbra is kiemelt feladat volt.
A téeszek kialakításának terve is megmaradt, mivel az iparosításhoz szükséges munkaerőt a mezőgazdaságból akarták elvonni. A tervek megvalósítása miatt 1959 és ’61 között a mezőgazdaságot újból kollektivizálták, de emellett biztosították a háztáji gazdálkodás lehetőségét is, ami miatt csökkent az ellenállás. A téeszek kialakítása ekkor nem járt olyan negatív hatással, mint az ’50-es évek elején és az élelmiszer mennyiséget is sikerült biztosítani a lakosság számára.
1963-ban komoly nemzetközi nyomásra Kádárék amnesztiát hirdettek és az ’56-os elítéltek nagy részét szabadon engedték. A sztálinistákat a párton belül háttérbe szorították még ebben az évben, de a besúgóhálózatot továbbra is fenntartották.
1968-ban a „prágai tavasz” elfojtására küldött Varsói Szerződés csapataiban való részvételt jóváhagyta, de mindent megtett, hogy katonai beavatkozásra ne kerüljön sor, tárgyalásai azonban eredménytelenek voltak.
A „legvidámabb barakk”
Kádár olyan politikát kívánt folytatni, amivel bizonyítani lehet a magyaroknak és a nemzetközi közvéleménynek is, hogy a szocializmus életképes. Ehhez kezdetben Hruscsov támogatását is megszerezte.
A hatalom igyekezett megegyezni az egyházakkal és rendezte viszonyát a közvéleményre is hatást gyakorló értelmiségiekkel, elsősorban az írókkal. Ez után a nemzeti egység megteremtését akarta elérni. Az „élni és élni hagyni” politika megteremtette a hatalom és a társadalom együttműködését súrlódások nélkül. A társadalom regenerálódása megkezdődött, amire a második világháború és az azt közvetlenül követő Rákosi- korszak terrorja miatt nem volt lehetőség.
A gazdaság talpra állításában viszont egy újabb nehézség jelentkezett, mivel az expanzív fejlesztéseket, az új gyárak építését és a munkaerő átcsoportosítását már nem lehetett fokozni. A fejlődés fenntartása miatt a termelékenységet kellett fokozni, amire a tervgazdálkodás nem adott lehetőséget. 1968-ban az intenzív gazdasági fejlődés érdekében a szovjetek beleegyezése mellett meghirdették az új gazdasági mechanizmust, ami a piacgazdaság elemeit építette be a magyar gazdaságba.
Új elemként megjelent a gazdaságirányításban az önálló vállalati kezdeményezés, a valós árak és bérek kialakítása. A rendszerbe azonban politikai okokból továbbra is megtartották a teljes foglalkoztatás és az alapvető szükségleti cikkeknél a kötött árat. A kiugróan magas fizetéseket is igyekeztek megakadályozni. A célt elérték, a gazdaság fellendült, az életszínvonal is emelkedett, de a kívánt hatékonyságot nem tudták elérni az állami beavatkozások miatt.
Az iparon belül a nehézipar vált a ’70-es évek elejére a legmeghatározóbbá, de az ipari termelés lassú növekedése nem járt együtt a termelékenység javulásával. A legsikeresebb a mezőgazdaság volt, ami látványos fejlődésen ment keresztül. Korszerűsítések mellett új növényfajták termesztése is megvalósult. Az állattenyésztés is fejlődött a növénytermesztés mellett, amiben a háztáji gazdaságoknak igen fontos szerepe volt.
Az infrastruktúra továbbra is elmaradt a nemzetközi színvonalhoz képest, de lassú fejlődés itt is tapasztalható volt. Az infrastruktúra hiányosságai mellett a hírközlés volt a legelmaradottabb az országban.
Az oktatásban sikerült olyan eredményeket elérni, amik az ország fejlődését szolgálták. A nyolc osztályt be nem fejezők aránya folyamatosan csökkent, egyre többen tanultak középiskolákban, vagy végeztek el diplomát adó képzéseket is.
Az új gazdasági mechanizmus miatt a jövedelemviszonyok kiegyenlítődtek, mérséklődtek a különbségek a különböző szektorokban dolgozók béreiben és megszűnt a napi nélkülözés, de a szegénységet nem sikerült felszámolni.
A szovjet pártvezetés hatására 1972 után háttérbe szorultak azok a politikusok (Nyers Rezső, Fock Jenő), akik a gazdasági változásokat kidolgozták, majd a reformokat is leállították 1974-től. Ennek az volt az oka, hogy az újítások fokozatosan felszámolták volna a szocializmust és a pártállamiságot.
Ebből az emberek nem sokat érzékeltek, a mindennapokkal voltak elfoglalva, valamint néhány terület látványos eredményei elfedték a hiányosságokat (metró átadása Budapesten, autópálya építése, lakásprogram). A második gazdaság részeként a háztáji gazdaságok mellett a maszekolás és a fusizás is fontos részét képezte a dolgozók bevételeinek. Ekkoriban elfogadott volt, hogy a könnyebb boldogulás miatt az emberek jelentős része munkaidőn túl is dolgozik, de ennek köszönhetően plusz jövedelemre tesz szert.
A gazdasági problémák az 1973-as olajválság miatt kerültek felszínre. A cserearányok romlottak, a magyar gazdaság nem tudott alkalmazkodni az olajválság hatására kialakult gazdasági helyzethez. A válság kezelésére a párt nyugati kölcsönöket vett fel, amiket nem jól használt fel. Inkább az életszínvonalat akarták megőrizni és nem fordítottak pénzt a termelékenység fejlesztésére, illetve a tervgazdaságban kiemelt szénbányászati és nehézipari fejlesztéseket finanszírozták tovább belőlük. A ’70-es évek végén egyértelműen látszódtak a gazdasági válság jelei, de a párt nem tudta reformokkal megelőzni ezeket. Az adósságspirál kialakulásában az újabb olajválság 1979-ben csak a végső lökés volt.
Hiába voltak megszorítások, az ország eladósodását nem tudták megakadályozni. A ’80-as évekre egyértelművé vált, hogy nem lehet megőrizni az életszínvonalat, megkezdődött az elszegényedés. Egyértelmű volt, hogy a szovjet mintájú szocializmus nem fenntartható már sokáig, a pártvezetés pedig nem tudta megfelelően kezelni a kialakult válságot. A válság növekedésével párhuzamosan megnőtt a szocialista rendszert bírálók száma és megkezdődött az ellenzék megszerveződése.
Az általános katonai és politikai enyhülés miatt Magyarország olyan kapcsolatokat tudott kiépíteni a ’70-es években, amik korábban elképzelhetetlenek voltak. Ausztriával kifejezetten jó kapcsolatot sikerült kialakítani, még a vízumkényszert is eltörölték. Az NSZK-val, a Vatikánnal és az Egyesült Államokkal rendezni tudták a politikai és a gazdasági kapcsolatot. Ennek köszönhetően Magyarország visszakapta a Szent Koronát és a koronázási jelvényeket 1978-ban, valamint a határon túli magyarság helyzete ismét beszédtéma lett.
Kádár János, a magánember
1957-ben először az MSZMP Központi Bizottságának elnöke, majd a Központi Bizottság fő titkára lett. 1958-61 között államminiszter, 1961-65-ig a Minisztertanács elnöke volt. 1965-től az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, 1985-től a Központi Bizottság főtitkára volt, amiből romló egészségi állapota miatt 1988-ban felmentették ugyan, de az MSZMP elnöke lett. Utolsó nyilvános beszéde 1989. április 12-én hangzott el, ami zavaros és nehezen érthető volt. 1989 májusában fölmentették pártelnöki tisztségéből és a központi bizottsági tagságától is megfosztották.
A személyi kultuszának részeként elmondható, hogy ő a puritán ember mintáját akarta kialakítani a köztudatban és eszerint élte az életét. Mint a párt fő titkára jómódban élt, de a luxust igyekezett mellőzni. A Rózsadombon ugyan egy villában lakott és Mercédesszel járt, de a korszak más szocialista politikusaihoz képest nem tartott nagy ivászatokat és evészeteket. A villájánál építtetett medencét betemettette és a helyén tyúkokat tartott.
Kikapcsolódása a vadászat volt, amit annyira szeretett, hogy saját vadászegyesületet is létrehozott Egyetértés néven és rajta kívül csak a legközelebbi elvtársak lehettek a tagjai. A vadászatokat politikai célokra is felhasználta, a Magyarországra látogató szovjet elvtársakat is gyakran elvitte vadászni, nem egyszer Brezsnyevvel is együtt vadásztak. Ilyenkor a vadászat mellett a politikai irányvonalat is meg tudták beszélni.
A vadászat mellett kedvelte a sportokat, a focit, az úszást és a sakkot maga is rendszeresen űzte. Ezek mellett szerette a kártyajátékokat is és sokat olvasott. Televíziót alig nézett, saját bevallása szerint csak a május elsejei ünnepi közvetítéseket tekintette meg.
Elmondása szerint édesanyjához olyan szoros kapcsolat fűzte, hogy csak későn, 32 évesen nősült meg és vette el Tamáska Máriát, akit az illegalitása idején ismert meg, hiszen Tamáska Mária és férje bújtatták őt. Házasságuk életük végéig tartott, a pár szerény körülmények között töltötte mindennapjait. Gyermekük nem született.
Kádár János 1989. július 6-án halt meg, a sors fintora, hogy pont ezen a napon hirdették ki Nagy Imre és társai rehabilitációját. A kihirdetést Kádár nem érte meg, a halálának a híre már a bíróságon elterjedt az ítélethirdetés előtt. Felesége alapítványt hozott létre férje emlékének ápolására. A Fiumei Úti Sírkertben temették el, később felesége hamvai is idekerültek. Sírját többször is megrongálták, 2007-ben pedig ellopták Kádár megmaradt csontjainak medencecsonttól felfelé eső részét és felesége hamvait is. Az ügyben nyomozás indult, de nem találták meg a tettest. Az esetet egyértelműen kegyeletsértőnek minősítette minden magyarországi politikai párt.
Alakja irodalmi és színpadi művekben egyaránt megjelenik, de készült film is vele kapcsolatban. Ezek között van, ami az ’56-os szerepvállalásáról szól, de van, ami pont parodizálja őt.
Megítélése a mai napig nem egyszerű, hiszen a második világháborút és a Rákosi- korszakot követő nehézségek miatt az emberek egyfajta nosztalgiával beszélnek róla a mai napig, amikor olyan gazdasági intézkedések születtek, amik az egyén jólétét szolgálták nem pedig a politikai elit gyarapodását. Egy 2007 végén végzett felmérés során a magyar történelem államférfijai között a harmadik helyen végzett Kádár János Széchenyi István és Kossuth Lajos mögött, ami jól érzékeltette, hogy milyen nyugodt időszaknak is élték meg a magyarok a Kádár- korszakot az előző időszakhoz és a rendszerváltást követő időkhöz képest, valamint hogy mekkora is volt a magyarok elégedettsége akkor a demokratikus Magyarországgal kapcsolatban.