Az elégia görög eredetű lírai műfaj. Időmértékes verseléssel írt, ennek köszönhetően az ókori görög költészetben minden disztichonban írt mű elégia volt minden egyéb megkötéstől, tartalomtól függetlenül. A reneszánsz kor óta (újkor óta) a bánatos, melankolikus hangulatú műveket nevezzük elégiának, melyek rendszerint fájdalmat, csalódást, fáradt beletörődést, gyászt, sokszor bizakodó megnyugvást fejeznek ki. 

A reneszánsz kor az antik elégiákat újítja fel. A mai értelemben vett műfaji fogalom jelentésköre Schiller nevéhez köthető: a költő gyakran rezignáltan szólal meg, mert a valóság és ideál között egy mély szakadék tátong, az eszmények hiányoznak.