Készülj fel mihamarabb!

Középszintű érettségi feladatok megoldásokkal 2005-ig visszamenően!

Amikor valaki fel szeretne készülni a középszintű érettségire, akkor természetesen megpróbálja összegyűjteni a korábbi évek feladatsorait, és abból felkészülni. Ezzel természetesen az a probléma, hogy az ember nem a megfelelő témakörök szerint gyakorol, ami a sikerhez gyakorlatilag elengedhetetlen. Speciális tanulófelületünk TÉMAKÖRÖK SZERINT veszi át az érettségi anyagát tantárgyanként A - Z kompletten, így felkészülés gyakorlatilag garantált.

Az alábbi táblázat egészen 2005-ig visszamenőleg tartalmazza az érettségi feladatsorokat a kötelező tantárgyakból, és az angol nyelvet, valamint egy természettudományos tantárgyat, mely a legnépszerűbb, a fizika.

Hogyan kell a középszintű érettségire felkészülni?

A középszintű érettségi bizony egyáltalán nem könnyű. Évről évre rengeteg diák ugrik neki a megmérettetésnek, azonban kevesen vannak közülük, akik igazán szép eredményeket érnek el ezen a vizsgán. Ez nem véletlen, hiszen a komplett, 12 éves tananyagból kell egy diáknak számot adnia a tudásáról, ami bizony egyáltalán nem könnyű feladat.

Annál is inkább, hiszen rengetegen alapból rossz készülési technikákat alkalmaznak, amikor erre a vizsgára szeretnének felkészülni. Ennek az az oka, hogy a legtöbben nem tudják, hogy pontosan hogyan érdemes készülni. Milyen gyorsan kell a feladatokat megoldani? Mennyi idő áll összesen a rendelkezésünkre, amikor a komplett feladatsort kézhez kapjuk? Hogyan érdemes az időnket beosztani? Ezek mind-mind nagyon érdekfeszítő kérdések egy érettségiző diák számára.

Mik a legjobb készülési technikák?

A sikeres készülés elengedhetetlen kelléke, hogy a legmegfelelőbb készülési technikákat alkalmazzuk – azonban nem evidens, hogy mi a helyes felkészülés titka. Íme, lássuk, hogy hogyan kell felkészülni az érettségire!

Gyakoroljunk rendszeresen

A rendszeres gyakorlás meghozza gyümölcsét. Ne úgy készüljünk, hogy 1-2 hónapig szinte elő sem vesszük a könyveket, utána pedig 3 hét alatt akarunk a komplett vizsgára felkészülni. Azok az emberek, akik ezt a készülési technikát alkalmazzák, nagyon pórul fognak járni. Már év elejétől vegyük elő rendszeresen a füzeteinket, és tanuljunk hétről hétre – csak ez fog igazi eredményeket hozni.

Fogadjunk mentortanárt

Egy jó mentortanár higgyük el, hogy aranyat ér. Talán elsőre nem gondolnánk, de akár 10-20 óra mentorálás is nagyon sokat számít. Hiszen, mindenkiben vannak olyan kérdések, melyek nem világosak számára, vagy kevésbé érthetőek. A mentortanár pontosan ebben segít nekünk. Hogy azokat a témaköröket rendbe tegye a fejünkben, melyeket nem értünk igazán, és amelyekkel nem vagyunk tisztában.

Iratkozzunk be egy internetes oktatófelületre

Ha egy online oktatófelületre beiratkozunk, akkor az olyan, mintha kapnánk magunk mellé egy kiváló mentortanárt. Egy oktatófelületen témakörönként vezetnek végig minket, és ez sokkal hatékonyabb a sikeres felkészülés szempontjából, mint ha mondjuk csupán a korábbi érettségi témaköröket nézegetnénk.

Készüljünk együtt, csoportosan

Ha együtt készülünk fel az érettségi vizsgára, akkor nagyon sokkal kisebb lesz az esélye annak, hogy egy adott, konkrét témakört csupán egyetlen szemszögből fogunk tudni szemlélni. Mégis miért? Azért, mert minden témát több ember nézőpontjából fogunk megismerni, ami nagyon fontos, és lényeges szempont. Ha egy feladatot több megoldási módszerrel is meg tudunk oldani, akkor a vizsgadrukkban kisebb az esélye, hogy nem fogjuk tudni konkrétan megoldani az adott problémát.

Több tankönyvet is nézzünk át

Nagyon sokan esnek bele abba a hibába – gyakorlatilag a felkészülési tantárgytól függetlenül – hogy csupán egyetlen tankönyvet néznek át. Ez óriási hiba! Hiszen, az iskolában használt tankönyv kevés példát használ, és sokkal többre lesz szükségünk ahhoz, hogy eredményesen fel tudjunk készülni. A könyvtár egy remek opció, de akár az internetről is tölthetünk le olyan anyagokat, melyek a hasznunkra lesznek a készüléskor.

Milyen témakörök kerülnek elő a leggyakrabban az érettségin - tantárgyanként?

Az érettségin rengeteg olyan témakör figyelhető meg, amik évről évre nagyon gyakran köszönnek vissza a számonkéréskor. Íme, lássunk ezek közül néhányat!

Történelem

Ókori Görögország. Kik voltak a Spártaiak? Kik voltak a legismertebb görög tudósok és hadvezérek? A mai kultúra nagyrészt a görögök tudásából gyökerezik. Sok mindenben évezredekkel megelőzték a korukat.

Ókori Róma. A kocka el van vetve – szokás mondani. Miben különbözött az ókori rómaiak nézete az ókori görögökétől? Más volt a hitviláguk, és ha igen, akkor pontosan miben? Miért voltak zseniálisak az ókori római hadvezérek, milyen hódításokat vittek véghez?

Magyar honfoglalás. Ki volt Attila, a hun? Hogyan zajlott a honfoglalás, honnan jöttek a hunok? Mi volt a hunok taktikája, amivel legyőzték az ellenséget?

1848/49-es szabadságharc. Kik voltak a 48/49-es szabadságharc ikonikus személyiségei és alakjai? Hogyan zajlott a szabadságharc, és miért lett vereség a vége? Pontosan mikor volt a világosi fegyverletétel?

Világháborúk. A világháborúk több tízmillió ember életét oltották ki. Kik voltak az Antant résztvevői? Mi volt a trianoni békeszerződésnek a végeredménye? Milyen harci eszközökkel küzdöttek a felek egymás ellen?

Jelenkor. Mi jellemzi a jelenkori világgazdaságot, és annak sajátosságait, problémáit? Milyen a választási rendszer Magyarországon, és mit jelent az a fogalom, hogy parlamenti demokrácia?

Matematika

Százalékszámítás. A százalékszámítás minden évben megjelenik a vizsgán. Tudni kell, hogy mi az a kamatláb, mi az az alap, és hogy mi a százalékérték. Tudni kell használni és alkalmazni a százalékszámítás képletét.

Síkidomok. A síkidomok közül is a paralelogramma, trapéz, négyzet, húrtrapéz, téglalap és rombusz azok, amelyek a leggyakrabban előjönnek. Ezeknek a síkidomoknak a tulajdonságait fejből kell tudnia annak az embernek, aki igazán szép eredményeket szeretne a háta mögött tudni.

Terület és kerületszámítás. A felsorolt síkidomok kerületét és területét ki kell tudnia számolni azoknak, akik az érettségin ötöst szeretnének. Itt a trigonometria alapjaival is tisztában kell lenni, hiszen ez az egyetlen módja annak, hogy a területszámítást bonyolultabb formák esetén meg tudjuk valósítani.

Térfogatszámítás. Sokszor jönnek elő olyan feladatok és példák, amikor egy adott test térfogatát kell meghatározni. Mennyi egy kocka vagy téglatest térfogata, vagy egy gúláé? Ezeknek megvannak a megfelelő számító képletei.

Kombinatorika. Az ismétlés nélküli permutáció és variáció fogalma azok, melyektől mindenkinek a házán futkos a hideg. Hány féleképp lehet kiválasztani 10 különböző golyóból kettőt?

Irodalom

Műnemek. Már az írásbelin is rengeteg olyan feladat jön elő, ami a különféle műnemekkel kapcsolatos. Mi a líra? Mi az óda, vagy az episztola? Ha a verselemzés részt ki szeretnénk maxolni, akkor ezeket a kérdéseket álmunkból felkeltve is tudnunk kell.

Verselemzés. Hogyan kell egy verset elemezni? Mitől lesz egy vers mondjuk emelkedő hangvételű, mit fejez ki a költő érzelmi világa? Nagyon sok ember számára jelent óriási problémát, hogy nem tudja, hogy mi fán terem a verselemzés.

Költők életei. Tudni kell az életrajzukból is felelni, hiszen tudni kell, hogy ki volt Ady Endre, és hogy az ő nevéhez milyen tulajdonságok köthetők. Mik voltak a legfőbb művek? Ki volt a szerelme, hogyan halt meg? Ezek a szóbeli vizsga esszenciális részei.

Szövegértés. Bármily hihetetlen, az irodalom érettségi egyik legjobb része, ahol pontot lehet szerezni, a szövegértés. Hiszen itt csak a logikai képességeinkről kell számot adnunk, semmi másról. Ezt pedig gyakorolhatjuk.

Műelemzés. A három választható feladat közül a novella elemzés, vagy műelemzés az egyik kedvence a diákoknak, hiszen sokkal könnyebb itt jó pontot szerezni, mint mondjuk verselemzésből. Azonban ne gondoljuk azt, hogy itt nem bukhatunk értékes pontokat!

Miért érdemes jól megírni a vizsgát?

Az életünk egyik fontos fordulópontja, hogy hogyan sikerül az érettségi vizsgánk. Ugyanis ennek az eredménye fogja megszabni, hogy melyik felsőoktatási intézményekbe fogunk felvételt nyerni végül. Rengeteg diák kénytelen egy évet halasztani azért, mert nem veszik fel elsőre abba a felsőoktatási intézménybe, ahová jelentkezett, és emiatt nem tudja megkezdeni a tanulmányait. De olyanok is vannak, akiket csupán fizetős helyekre vesznek fel, emiatt a tanulmányaik rengeteg pénzbe kerülnek, vagy kénytelenek diákhitelt felvenni.

Ezen felül, ez egy olyan vizsga, amit csupán egyszer lehet letenni. Ha az ember minden tantárgyból jelesre vizsgázik, akkor egész életében egy nagyon szép, és remek referencia lehet számára, hogy ő ezen a vizsgán minden egyes tantárgyból jelest kapott.