Trianon, egy nemzet tragédiája

(kép forrása: (https://coupedecheveuxfrun.blogspot.com/2019/06/teleki-voros-terkep.html)

A magyar történelem egyik legtragikusabb pillanataként tartjuk számon a trianoni békét, egy nemzet vált a nagyhatalmi törekvések áldozatává 1920. június 4-én. Az első világháborút lezáró békeszerződések egyértelművé tették, hogy az angol és a francia érdekek határozzák majd meg a 20. századi Európa működését. Elképzeléseik szerint a németeket vissza kellett szorítani mind katonai, mind gazdasági téren. A velük hagyományosan szövetséges államokat pedig olyan helyzetbe kellett hozni, hogy ne a külpolitikai kérdésekkel, hanem saját belpolitikai problémáikkal legyenek elfoglalva. Ennek megvalósításához a Párizs környéki békeszerződésekben minden vesztes állam számára volt olyan korlátozás és területi veszteség, ami a háború utáni gazdasági talpra állást nehezítette, illetve korlátozta a katonai szövetségkötéseket is.

Az európai nagyhatalmak a legnagyobb csapást az Osztrák-Magyar Monarchiára, azon belül is Magyarországra mérték. Céljuk egy olyan Közép-Európa kialakítása volt, ahol az államok elismerik a francia vezetést, emellett a keletről érkező bolsevik forradalmi eszméket is képesek feltartóztatni, megvédeni a nyugat-európai államokat ezekkel szemben. Ehhez elengedhetetlen volt a Monarchia feldarabolása.

A trianoni béke életbelépésével új államok jelentek meg Európa térképén, akik mind a magyar területek rovására jöttek létre, vagy váltak meghatározóvá a térségben. A nagyhatalmi törekvések nem tartották szem előtt a nemzetiségi kérdéseket, vagy a diplomáciai küldöttség tagjainak véleményét a területi elcsatolásokkal kapcsolatban, a béke pontjait előre eldöntötték, csak a beletörődés maradt és az aláírás.

A győztes országok vezetői, a „Négy Nagy”, David Lloyd George Nagy-Britannia minisztere, Vittorio Emanuele Orlando Olaszország minisztere, Georges Clemenceau miniszter és Thomas Woodrow Wilson az USA elnöke személyesen is részt vett a békeszerződések előkészítésében, egy olyan békéében, ami magában hordozta a következő nagy háború kitörését rövid időn belül, s amit csak fegyverrel lehetett fenntartani.

A nagyhatalmi érdekek az első világháború előtt

Az első világháború (1914-1918) kitörésének voltak előjelei. A gyarmatosításból kimaradt Németország vált az európai gazdaság legfontosabb pillérévé a második ipari forradalomnak köszönhetően. A fejlett nyugati országok, Nagy-Britannia és Franciaország kezdtek háttérbe szorulni, a gyarmatokon is voltak nehézségeik, amiket kihasználva a németek területeket tudtak hódítani.

A németek megfékezésére 1904-ben szövetséget kötöttek az angolok és a franciák, melyhez 1907-ben az oroszok is csatlakoztak, ez volt az antant. A szövetség neve eredetileg az „entente” szóból származik, a szövetséget rögzítő szerződést hívták „Entente cordiale”-nak, ami magyarul „Szívélyes egyetértés”-nek fordítható le. A szövetség eredeti célja nem a háborúra való felkészülés volt, csupán a gyarmatosítás kérdéseit, a terjeszkedést tették egyértelművé a két ország között a vitás, főleg afrikai területeken.

A németek a franciák rovására támogatták Marokkó függetlenségét a későbbi gyarmatosítás reményében, amit végül nem tudtak megtenni az antant létrejötte miatt. Ezt követően a németek a Közel-Kelet térségében próbáltak területeket szerezni, támogatták a török haderő fejlesztését is a céljaik érdekében. Engedélyt szereztek a Konstantinápoly-Bagdad közötti vasútvonal építésére, amivel összekötötték volna Berlint és a Perzsa-öbölt is. A tervet nem tudták véghezvinni, mivel az angolok válaszlépésként megszállták Kuvaitot. Int láthatjuk az 1910-es évekre kiéleződött az ellentét a nagy gyarmati területekkel rendelkező angolok és franciák, valamint a gyarmatokra vágyó, erős gazdasággal rendelkező Németország között.

A Monarchia is dédelgetett nagyhatalmi törekvéseket, de ezek a Balkánt célozták meg. A nemzeti eszmék, a nacionalizmus terjedésével a Balkán volt „Európa lőporos hordója”, ahol a nagyhatalmi terveket szövögető Osztrák-Magyar Monarchia és Oroszország érdekei ütköztek, a Balkánon megjelenő nemzetiségi törekvéseket a saját érdekeik szerint használták ki. Szerbiát az oroszok támogatták, a Monarchia pedig Szerbia törekvéseit akarta megakadályozni a tengerhez való kijutásában, így 1908-ban annektálta (bekebelezte) Bosznia-Hercegovinát. A balkáni nemzeteknek sikerült a törököket kiűzni a területről 1912-re az első Balkáni-háborúban, de a nemzetiségi feszültségeket ez nem oldotta meg, sőt fokozta is, mivel Bulgária ellen is fel kellett lépniük a túlzott területszerzése miatt a második Balkáni-háború során 1913-ban.

Ebben a rendkívül kiélezett helyzetben mindenki tudta, hogy háború lesz, csak a megfelelő ürügyre vártak a hadüzenettel. A háború kirobbanása végül a Ferenc Ferdinánd trónörökös elleni merénylethez lett köthető. 1914 nyarán a Monarchia trónörököse hadgyakorlaton vett részt Bosznia-Hercegovinában, ahol egy szerb nacionalista, Gavrilo Princip megölte őt és feleségét is Szarajevóban a nyílt utcán. Ausztria természetesen háborúval kívánt válaszolni Szerbiának a merényletre. A magyarok kezdetben nem támogatták a háborús terveket, Tisza István is ellenezte, de végül Magyarország is a hadüzenet mellett döntött. A hadüzenetet csak 1914. július 28-án küldték el a szerbeknek, miután azok a Monarchiától kapott kemény ultimátumot visszautasították. A Monarchia élvezte Németország támogatását, a szerbek pedig az oroszokban bíztak.

Az ekkorra kialakult szövetségeknek, az antantnak és a központi hatalmaknak köszönhetően a szembenálló táborok országai szintén hadat üzentek egymásnak, így néhány nap alatt szinte egész Európa hadban állt, kitört az első világháború. A háború kezdetét több európai nagyvárosban, Londonban és Párizsban is örömmel fogadták, ünnepelték a bevonuló katonákat. Mind a két tábor gyors győzelemre számított, erre utalt II. Vilmos német császár is, amikor azt mondta, hogy „Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek.”.

Nemzetiségi törekvések az Osztrák-Magyar Monarchiában

A Monarchia létrejöttétől kezdve soknemzetiségű állam volt. A birodalom határain túl nemzetállammal rendelkező nemzetiségek, a románok és a szerbek már a háború kitörése előtt is anyaországaik felé húztak. A birodalom határain belül élő csehek és horvátok nagyobb önállóságra vágytak, de elszakadni nem akartak. A vereséggel végződő háború azonban felkínálta nekik az önállóság lehetőségét, felerősödtek az elszakadási törekvések ezeken a területeken is.

A nacionalizmus eszméje már a 19. században jelen volt a nemzetiségek körében, de nem tudták akaratukat érvényesíteni, az önálló állam létrehozása, vagy a területi autonómia elérése pedig lehetetlennek tűnt a dualizmus időszakában, amikor az ország gazdasági fejlődése, polgárosodása minden mást háttérbe szorított. A nemzetiségek mellett gyakran a nemzetiségi származású egyházi személyek, papok is felszólaltak, vagy épp maguk próbáltak tisztségeik, kapcsolataik révén bizonyos kedvezményeket elérni. A legerősebb nemzetiségi törekvés a román és a szlovák volt.

A nemzetiségi politikusok gyakran emigráltak Nyugat- Európa országaiba, Londonban és Párizsban szólaltak fel nemzeti törekvéseik mellett, igyekeztek támogatókat szerezni önálló államuk létrehozására. Sokszor alkalmaztak olyan propagandát, ami nem a valós helyzetüket mutatta be a Monarchia nemzetiségeiről, gyakran estek túlzásokba, vagy teljes mértékben valótlan dolgokat állítottak a magyarokról, akik elmondásuk szerint folyamatosan korlátozták a nemzetiségeket a jogaik gyakorlásában. Ennek az eljárásnak az egyik legismertebb alakja Tomas G. Masaryk volt, aki a Csehszlovák állam megalakulását szorgalmazta Európa szerte.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a 1868-as nemzetiségi törvény a korszak legmodernebb ilyen jellegű jogszabálya volt, igyekezett a nemzetiségeket olyan jogokkal felruházni, ami egyben segít megőrizni identitásukat, de szükség esetén az asszimilációt is segítheti. Az a törvény volt életben még az 1910-es években is.

A Monarchia feldarabolása

A háború kitörésekor a nyugati államok még nem akarták az Osztrák-Magyar Monarchiát feldarabolni, a Habsburg Birodalomra, mint egyensúlyi pontra tekintettek Európán belül. A háború alatt ezt az elképzelésüket azonban módosítani kellett, mivel a velük szövetségre lépő Olaszország és Románia is olyan területekre tartott igényt a támogatásért cserébe, amik a Monarchia részei voltak. A románoknak konkrétan odaígérték a Tisza vonaláig Magyarországot, de még ekkor sem akarták feldarabolni a teljes Monarchiát, csupán területi veszteségekről beszéltek.

Az új Közép-Európa kialakítása a háború végére körvonalazódott francia vezetéssel. Ennek értelmében olyan államokat kellett kialakítani, ami a franciákat támogatja a németekkel szemben, emellett a bolsevik forradalmi eszméket is féken tartja. Ennek köszönhetően hozták létre új államként Csehszlovákiát és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot, visszaállították Lengyelországot, Románia területeit pedig megnövelték. Ezek az országok mind lehetséges szövetségesként tekintettek Franciaországra egy újabb háború esetén.

A hirtelen, rendkívüli módon széttagolt Közép-Európa ugyan felvetette azt a kérdést, hogy ezek az államok nem lesznek képesek önállóan boldogulni, mivel nincs megfelelő politikai vezetőrétegük és gazdasági nehézségekkel is szembe kell majd nézniük, de a nemzetiségi politikusok erre mindig egyfajta együttműködést vázoltak fel, aminek köszönhetően a kezdeti nehéz időszakot egy gyors önállósodás és fellendülés fogja felváltani. Az első problémák már Ausztria létrehozásakor látszottak. Az Osztrák Császárságból megmaradt német lakosságú területek egyesülni szerettek volna Németországgal (Anschluss), amit nyilván a franciák és az angolok nem engedhettek meg, a Saint-Germainben aláírt béke ezért kifejezetten meg is tiltotta ezt a két államnak. A széttagoltságot erősítette, hogy a közép-európai államok területi kérdésekben is szembe kerültek egymással, így nyilván bárminemű együttműködés kizárt volt emiatt.

Az első világháborút lezáró Párizs környéki békék Wilson amerikai elnök nyomására ugyan tartalmaztak kisebbségvédelemmel kapcsolatos pontokat, de ezek betartásával az érintett országok a későbbiekben nem foglalkoztak, a győztes országok pedig nem emeltek szót a kisebbségeket érő negatív hatásokkal kapcsolatban. A békekötés miatt az amúgy is soknemzetiségű Monarchia széttagolásával olyan országok jöttek létre, amelyekben szintén jelen voltak a nemzetiségek, csupán az arányok változtak, a többségből kisebbség lett. Az egyetlen olyan állam, ahol ez a probléma nem állt fent Magyarország lett. Bár továbbra is éltek nemzetiségek az országban a számuk minimálisra csökkent a magyarokkal szemben.

A trianoni béke

A magyar belpolitikai helyzet a háború utáni időszakban kétségbeejtő volt. A szélsőbaloldal megerősödött, mellette pedig a tiszti különítmények is jelen voltak, az ország a teljes anarchia felé sodródott. Az antant számára is egyre kényelmetlenebb volt ez a helyzet, mert a békeszerződést ilyen viszonyok mellett nem volt célszerű aláíratni, mivel a kormányváltások miatt azt nem fogadták volna el a politikai csoportosulások. Ahhoz, hogy a helyzet stabilizálódjon Sir George Clerk angol diplomatát küldték a békekonferencia Ötös Tanácsának megbízásából Budapestre 1919 őszén. Feladata egy olyan kormány felállítása volt, ami képes kezelni a belpolitikai helyzetet, emellett tagjai aláírják majd a Magyarországra vonatkozó trianoni békét. Clerk fellépésére a románok is kivonultak a fővárosból. Clerk elképzelése az volt, hogy Horthy Miklós segítségével a különítményeseket megfékezik és parlamenti választásokat tartanak. Horthy ennek hatására vonult be Budapestre.

A választásokat a kisgazdapárt nyerte meg, de kormányt nem tudtak alapítani, mivel az államfői méltóság betöltetlen volt. Az államforma szintén nem volt még tisztázva, vita alakult ki a köztársaság és a királyság párti politikusok között. A jelentősebb politikai erők a királyságot támogatták, ami ismét nehézségekbe ütközött. Az antant nem engedte a Habsburg-ház restaurációját (IV. Károly magyar király ugyan nem mondott le a címéről, de Magyarországot 1918-ban köztársasággá alakították át és ő elfogadta ezt az államformát az eckartsaui nyilatkozatban), az új király megválasztásáig pedig a magyar hagyományokat követve az országgyűlés kormányzót választott, aki Horthy Miklós lett (1920. március 1.). Az ezután megalapított Simonyi- Semadam kormány képviselői, Benárd Ágost és Drasche- Lázár Alfréd írták alá a trianoni békét 1920. június 4-én.

A magyar békedelegáció már 1920 januárjában kiutazott Párizsba gróf Apponyi Albert vezetésével. Apponyiról érdemes tudni, hogy egy több nyelvet beszélő, Európa más országaiban is ismert, rendkívül művelt és megfontolt politikus volt, aki kényszeredetten vállalta el a delegáció vezetését. Apponyi mellett a küldöttség tagjai voltak gróf Teleki Pál, gróf Bethlen István, Popovics Sándor, Lers Vilmos, gróf Somssich László, Zoltán Béla és Ottlyk Iván. A politikusokat felkészült szakemberek is elkísérték, ha szakszerű tanácsra lenne szükségük a tárgyalások alatt. Ilyen személy volt Teleki Pál is, aki földrajzprofesszor volt. Az ő nevéhez fűződik a híres „Vörös térkép”, a „Carte rouge”, ami a Monarchia területén élő nemzetiségek elhelyezkedését és számát rögzítette (vörössel a magyarok voltak jelölve rajta). A térképen egyértelműen látszott a magyar többségű terület.

A delegáció célja az volt, hogy bebizonyítsa etnikai, történeti, geográfiai és más szempontok alapján, hogy a történelmi Magyarország egységes, emiatt a békeszerződésben foglaltak tarthatatlanok és módosítani kell ezeket. A küldöttség nem a magyarok lakta területek megtartására törekedett, hanem a történelmi Magyarország helyreállítására. Sajnos hiába készültek fel szakszerűen, a döntés ekkorra már végleges volt, nem akartak módosításokat végrehajtani a béke pontjai között.

A várt tárgyalások elmaradtak, mivel a küldöttséget megérkezése után közvetlenül Neuillybe szállították és a szállodájukban tartották fogva őket a béke véglegesítéséig. A küldöttséget csak egy alkalommal hallgatták meg, akkor hangzott el Apponyi híres „védőbeszéde”, melyben arra kérte a győztes országok küldötteit, hogy a háborúban játszott szerepével azonos mértékben, igazságosan büntessék meg a veszteseket, ne az szenvedje el a legsúlyosabb büntetést, aki csak belesodródott a háború viszontagságaiba.

A vesztes Magyarországot nem kérdezték meg a döntéshozatal során, csak a feltételeket közölték, amit pár nappal később az aláírás követett bármi módosítás nélkül. A trianoni békét mi, magyarok ezért tartjuk békediktátumnak. hiszen a kor szokásaival ellentétben nem hallgatták meg a vesztes érveit, nem vizsgálták felül a békét a tények ellenére sem.

A győzteseket csak az utódállamok megerősítése érdekelte. A vitás területekkel kapcsolatban ígért népszavazás lehetőségét is csupán Sopron esetében akarták alkalmazni. A várost eredetileg Ausztriához csatolták volna, de 1921-ben a népszavazás eredményének köszönhetően visszakerült Magyarországhoz. Ennek állít emléket a „leghűségesebb város” cím is.

A békét a versailles-i Nagy Trianon-palotában írták alá a magyar küldöttség tagjai, melynek következményeként a történelmi Magyarország megsemmisült. A béke egyik legnagyobb pártolója Edvard Benes cseh nacionalista politikus volt, aki folyamatosan Magyarország egyedüli felelősségét ismételgette a háború kitörésében.

A béke tartalma

A békekötéssel a zömmel nemzetiségi területeket az utódállamokhoz csatolták. Az ekkor 10 millió főt számláló magyarság harmada is az új határokon túlra került. A legfájóbb ezzel kapcsolatban, hogy a színmagyar, határ közeli területeken élők is kisebbségbe kerültek az utódállamokban. A kisebbségbe került magyarok helyzete rendkívül bizonytalan volt, folyamatos jogsértéseket követtek el velük szemben, így több, mint négyszázezren kényszerültek elhagyni szülőföldjüket. Az új határok miatt Magyarország nemzetállam lett, lakosainak több, mint 80%-a volt magyar nemzetiségű.

Az etnikai elvek figyelmen kívül hagyása és a soknemzetiségű utódállamok törekvései nem csökkentették, hanem még inkább fokozták a Kárpát-medence népei közti feszültségeket. A nemzetiségek egy részének helyzete nem változott, hiszen ugyanúgy kisebbségként tartották őket számon, mint a béke előtti időkben. A magyarok természetesen próbáltak javítani a határon túli magyarság helyzetén, de ezek a tervek gyorsan szembefoszlottak más nemzetek ellenállása miatt.

Az utódállamok a történelmi Magyarország Horvátország nélküli területének kétharmad részét kapták meg. A megmaradt terület 93 ezer km2 volt, ami kisebb volt, mint az a rész, amit csak Románia megszerzett. A Felvidék és Kárpátalja az ekkor létrehozott Csehszlovákiához, Erdély és a Partium jelentős része Romániához, a Délvidék és Horvátország a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, Burgenland Ausztriához került a békekötést követően. Bizonyos követeléseket már az antant is túlzónak talált, így a nemzetiségek nem minden területi igényét teljesítették. A nemzetiségek mérhetetlen területi igényeire jó példa Balassagyarmat esete. A béke aláírása előtt a csehek még délebbre akarták tolni a határaikat, emiatt Balassagyarmaton fegyveres harcok is kitörtek még 1919 elején. A polgárok kiverték a megszálló cseh csapatokat, ezzel pedig megakadályozták a határ délebbre helyezését. A város ezzel kiérdemelte a „legbátrabb város” megtisztelő címet.

A jelentős területi veszteség és a békében szereplő jóvátétel a győztes országok részére Magyarország gazdaságát is igen érzékenyen érintette. Olyan történelmi jelentőségű településeket veszítettünk el, mint Kassa, nagyvárad, Kolozsvár, Szabadka és Fiume. Magyarország településhálózatára is hatással volt a béke, mivel a főváros magában maradt, mint központi szerepkört betöltő település, a hagyományos értelembe vett területi központok mind más országokhoz tartoztak már.

A kiépített vasútvonalak megszakadtak, fontos csomópontok kerültek a határokon kívülre, ami a kereskedelem visszaesését okozta. Az évszázadok során létrejött kárpát- medencei kereskedelmi útvonalak megszűntek.

Az elcsatolt részekről át kellett telepíteni bizonyos intézményeket is, gondoljunk csak a szegedi egyetemre, ami a kolozsvári egyetem átköltöztetése miatt jött létre. A legnagyobb és egyben legnehezebb rész az egyetemi oktatók, professzorok költözése volt, hiszen nekik a szülőföldjüket is el kellett hagyniuk. Ha a határon túl meg is próbáltak valamelyik egyetemnél munkát kapni gyakran elutasították őket magyar származásuk miatt.

Az iparhoz szükséges alapanyagok, a bányák is a szomszédos országok területein voltak, de a nagyobb ipari létesítmények megmaradtak Magyarországon. Az országnak nem volt tengerpartja és kikötője, ezzel teljesen elszigetelték a tengeri kereskedelem lehetőségétől is, arról nem is beszélve, hogy hadihajóink, kereskedelmi hajóink is elvesztették funkciójukat. A hadsereg tengerészei egyik pillanatról a másikra váltak feleslegesekké és vesztették el megélhetésüket is. A gazdaság ilyen mértékű csonkítása növekvő munkanélküliséget, egyre nehezebb megélhetést, romló életszínvonalat és egyre nagyobb társadalmi feszültséget is okozott. Ezek alapján elképzelhető, hogy milyen nehézségekbe ütközött a gazdaság újraindítása a háborút követő időszakban és a belső feszültségek enyhítése.

A trianoni béke katonai előírásai hasonlóak voltak a németekkel kötött békéhez. Célja az volt, hogy az ország alkalmatlanná váljon egy esetleges katonai visszavágásra. Megtiltották az általános hadkötelezettséget, maximalizálták a hadsereg létszámát 35 ezer főben, valamint megtiltották a modern fegyverek, páncélosok, repülők, nehéztüzérség tartását. Az országban csupán egyetlen üzemben engedélyezte az antant a kézifegyverek gyártását és azt is felügyelték.

A határok mentén olyan intézkedéseket vezettek be, amik nehezítették volna a magyar haderő mozgatását a szomszédos országok irányába, felszedették a dupla vasúti síneket is. Ezeknek a döntéseknek az lett a következménye, hogy az utódállamok hadereje egyenként is nagyobb lett, mint a magyar, nem titkolva ezzel Magyarország ellen a teljes katonai elszigetelést. A kisantant országai nagyobb erőfeszítés nélkül is folyamatos fenyegetést jelentettek hazánkra. Egy esetleges támadás esetén Magyarország nem tudott volna védekezni sem.

A béke egyik legsúlyosabb következménye, hogy ezt a helyzetet csak fegyverrel lehetett volna hosszú távon fenntartani, így már maga a béke is magában hordozta a következő háború lehetőségét, hiszen a fegyveres konfliktus bármikor kirobbanhatott.

Mivel a németekkel kötött béke is igazságtalan volt a magyar és a német szövetség lehetőségét ugyan az új államok és az Anschluss tiltása közvetlenül nem tette lehetővé az első világháborút követő években, mégis a békediktátumok adták az alapját a második világháború miatt kialakult katonai szövetségi rendszerhez és a következő nagy háborúhoz is. A második világháború kitörését már az első világháborús békekötésektől előre lehetett látni.

A béke módosításai

A béke aláírását követően visszakerült Magyarországhoz Hollóháza. Ez megint egy érdekes helyzet volt, amire a határok meghúzása előtt nem gondoltak. A település ugyan Csehszlovákiához került, de a porcelángyár Magyarországon maradt. A gyár tulajdonosainak közbenjárásával került vissza a település is hozzánk. Nem csak békés úton kaptunk vissza településeket. Az Őrségben lévő Szomorócot a falu lakosainek köszönhetjük, mivel felkelést kezdeményeztek a szomszédos Kerca lakosaival a megszálló szerb-horvát-szlovén haderővel szemben. Hosszas tárgyalások után Szomoróc visszakerült a határ magyar oldalára.

Nagylak térségében is történt határ korrekció, ott a kendergyár munkásai miatt adták vissza a települét, hogy ne kelljen a munkába járás miatt folyamatosan a határon átkelni, mivel itt is a határ egyik oldalán volt a gyár, a másikon a település. Ezért a döntésért cserébe Mezőhegyes környékén vettek el ugyanakkora területet és adták át Romániának.

Nem csak Sopronban tartottak népszavazást, hanem egy zendülésnek köszönhetően Szentpéterfa és még 9 határmenti település térhetett vissza, ezzel Szentpéterfa kiérdemelte a „leghűségesebb község” címet.

Amint látható, a határok kijelölése nem tekinthető sikeresnek, hiszen gyakran ésszerűtlen döntések születtek, illetve a lakosok saját akaratukból akartak visszatérni Magyarországhoz.

Sajnos a mai napig vannak olyan települések, amiket a határ kettévágott, ilyen például Komárom, aminek egyik részét Csehszlovákiának, a másik részét Magyarországnak ítélték. Az ilyen döntések során szó szerint családokat szakítottak szét.

Utóélete

A magyar külpolitikát a második világháború végéig egyértelműen a revíziós törekvések határozták meg. Az 1947-es párizsi béke ismét rögzítette a háború előtt kialakított határokat, sőt, még 3 falut elveszítettünk Csehszlovákia javára. A trianoni békét nem vizsgálták felül soha.

A magyarság emlékezete

A trianoni béke aláírásának napja ma a Nemzeti összetartozás napja, amikor az országban és a határon túli területeken is az emlékműveket megkoronázzák, ezzel is jelképezve a magyarság összetartozását országhatároktól függetlenül.

A békével kapcsolatban több jelentős írónk és költőnk is írt műveket, amelyekben gyásznapként tekintenek a béke dátumára és a magyar nemzet halálát vetítik előre, amitől csak az összetartozás gondolata és a remény mentheti meg a magyarokat.